Próbálom kerülni az ezoterikus beütésű névvel rendelkező olasz falucska tekintetében a "pompás", "mesés" és "lenyűgöző" jelzőket, nehogy a modorblogon kössek ki hivatkozási alapként, de a tények, azok tények. Dolceacqua nem csupán egy könnyű kaland egy meleg nyári nap végén...

Ha úton vagyunk pl. a francia Riviéra vagy Gibraltár felé, ne hagyjuk ki! Mai referenciánk kb. 20 km-re fekszik az olasz-francia határ menti várostól, Ventimigliától. Innen a legkönnyebb megközelíteni egy alsóbb rendű úton. Mintegy 2000 lakosa van, érzetre ugyanennyi turista is képes megjelenni itt időnként. A festői várrom, az óváros és a Monet-t is megihlető miliő elég sok (át)utazót ide vonz. (Amikor legutoljára „a környéken” jártunk, csak egy hirtelen ötlet volt, futó gondolat, hogy a francia területről átjöjjünk az olasz részre vacsorázni. Szerencsére nem gondoltuk meg magunkat!)

Amikor lefutottuk a kötelező köröket az Új- és Óvárosban, megcsodáltuk a Doria elnevezésű várromot, a Nervia folyót átszelő, Monet is megihlető hidat, emlékeztettük magunkat arra, hogy Édesvizünk elég erős éttermek terén is… Nem döntöttünk elhamarkodottan, inkább a hirtelen felindulás okozta szomjúságot kihasználva, betértünk egy bárba vino de la casa-t kóstolni, amit itt Rossese néven emlegetnek.

Vendéglátóink nagylelkűen megengedték, hogy telefont töltsünk a pultban található konnektornál, készségesen ajánlgatták a település jobbnál-jobb éttermeit… pár percre rá már épület előtt együtt dohányoztunk. (Fúj, fúj csúnya dolog, de hát ez a legkevesebb, ami egy nyaraláson a bűnös élvezetek körében elfordul.)

Az Osteria dell’Acqua Dolce nevű hely mellett döntöttünk - a bor és a dohány elfogyasztása közben -, és szorosan egymásba kapaszkodva felóvakodtunk az óvárosi utcácskákon a vendéglőbe. (Persze, hogy magassarkúban mentünk a macskaköves Dolceacqua-ba „kirándulni”.) A vendéglő érzetre nyolc csillagos, hét Michelin pontos és így tovább, nem ismerem a pontozási rendszert, de a menüsorra nehezen akadnak szavaim. (Ebből tényleg modorosblog lesz, haj.)

A tulajdonos hölgy személyesen szolgált ki minket, és felvilágosított, hogy este már nem lehet a la carte rendelni, hoz egy 6 fogásos menüt helyette. Nem bántuk meg! Könnyű üdvözlőfalatkák saját kenyérből és aszalt paradicsomból, sajtokkal és sonkákkal. Életem legjobb krémlevese, ezt követően omlós marhahús lehelet páccal és könnyű krumplival (amit amúgy nem eszem, de itt olyan illata volt…). Kétféle levezető desszert, amit azért cserébe, hogy lemondtam a kacsámról és a zöld-köretéről: két adagban fogyasztottam el! (Javaslom nektek is, hogy nem édesszájú, de nagy étvágyú férfitársaságot vigyetek, és akkor meg van oldva a dupladesszert témakör.)

Ár-értékben verhetetlen a hely, egyébként több szintes, de mi nem mertünk a vacsora mellé elfogyasztott bor és a már említett bemelegítő szeánsz után feltipegni a pincéből. Így is nehéz illuminált állapotban kulturáltan imbolyogni a mellékhelyiség felé. A vendéglőhely kialakításában is igényes, autentikus, barátságos.

Menjetek Dolceacqua-ba, vagy kiránduljatok magas sarkúban és egyetek jót!

Több információ itt és itt.

Képek innen, innen, innen és innen.