2011.11.17. 11:44| Szerző: Le Chat

Még mindig Észak-Olaszország van terítéken: most a Como-i tó (Lago di Como vagy éppen Lario: ahogy tetszik), és környéke. Autóval vagy vonattal könnyedén, de repülővel is meg lehet közelíteni Milano-n keresztül. Kihagyhatatlan.

 

Tavaly nyár elején például a Como-i tóhoz, illetve a Lago Maggiore vidékére érve élhettem át azt, hogy reggel, Svájcból indulva még „tavasz” volt, a szerpentinen kanyarogva Olaszország felé: „tél”, Lugano-t elérve pedig már ismét nyár. A svájci Andermatt közelében konkrétan havazott, délben viszont csobbanni lehetett a Lago Maggiore-ban.

 

Como „csak” a harmadik legnagyobb tava Olaszországnak, Garda és a Lago Maggiore megelőzik. Mi tavaly Gravedona-tól Como városig jártuk végig az utat, szinte minden faluban megállva. Vagy egy szép templom, piazza, vagy éppen az egész útba eső városka miliője miatt, vagy éppen egy kávézó, étterem, piac hangulata miatt álltunk meg állandóan. Alig tudtunk haladni, és egyáltalán nem bántuk. Tervben volt, hogy egyszer csak leérjünk a tengerhez, de ráértünk.

 

Ráértünk, úgyhogy például múzeummá alakított vagy más szempont miatt az istenadta népnek nyitva álló villákat is meglátogattunk. A Como-i tó partján múzeumként üzemel pl. a Villa Carlotta. Kellemesen besétálható, több szintes park tartozik hozzá, a palota épületében pedig általában tematikus kiállításokat rendeznek. Egy uzsonnát elköltöttünk itt is az egyik tóra néző padon ücsörögve.

 

Filmforgatásokra is használják a kiállítóhellyé és konferenciaközponttá alakított Villa Erbát. Itt forgatták az Ocean’s 12 egyes jeleneteit, egészen pontosan Toulour gróf (a.k.a. Nightfox) rezidenciájaként jelent meg a filmben. A XIX. században épült palota tulajdonosai híres tulajdonosai Carla Erba és Giuseppe Visconti herceg voltak, nem mellesleg Luchino Visconti rendező szülei. (Nekem a Párduc és a Halál Velencében tetszett tőle a legjobban, majd jól megírom, miért… Az Elátkozottakért jelölték Oscar-díjra is.)

 

A villában megfordult Puccini és Toscanini is, mint a család barátja. Visconti édesanyjának felmenői birtokolták az ingatlant 1882-től, ők határozták, hogy a korábbi kolostort és csatolt részeit átépítik és kibővítik. Ezután az 1920-as években építtette megint át a család a palotát, majd 2003-ban kezdődött egy nagyobb lélegzetvételű, állami segítséggel megvalósított renoválás. Ekkor már nem a Visconti család tulajdonában állt az épület, mert a ’80-as évek végén eladták egy befektetőnek. A múzeum 2005 óta működik, azóta nyitva áll a látogatók (és a filmesek) előtt is. Igényes honlapot készítettek a palotának, érdemes felkeresni.

 

A tavaly 80 éves Como-i Repülősklubnál lehet érdeklődni egy sétarepülés iránt, ha valaki fentről is megszemlélné a környéket.

 

De ott van még a Villa Balbianello, a Villa Passalacqua, a Villa Monastero, és a Villa Oleandra, meg a Villa Fontanelle is...

 

Szóval: folyt. köv.!

 

(Képek forrása.)

A bejegyzés trackback címe:

https://gustodellavita.blog.hu/api/trackback/id/tr533389433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása