Csíkszentmihályi Mihály 1934. szeptember 29-én született Fiumében, amely akkor Olaszország része volt, ma Horvátország területén található (Rijeka). A magyar származású pszichológus és egyetemi tanár szakterülete a fejlődés- és nevelés-lélektan, valamint a kreativitás- és tehetségkutatás. Híres elméletének hívószavát „flow”-nak nevezte el valamikor az 1990-es évek elején; ilyen rövid és frappáns elnevezést más nyelven azóta sem sikerült produkálni a fordítóknak. Ahogy könyvében is írja, az ókori kínai taoista bölcsek a „jü” kifejezéssel írták le ezt a tudatállapotot, másképpen a megfelelő, tao szerinti létezésformát, szó szerint: lebegést. Csíkszentmihályi Mihály elmélete szerint, a flow egy olyan állapot, amelyben az ember teljesen el tud mélyülni abban a tevékenységben, amit éppen csinál. A kontroll és fókuszáltság érzésével együtt a mindennapi gondok háttérbe szorulnak.

Részletek Csíkszentmihályi Mihály: FLOW Az áramlat c. könyvéből (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1997)

(Ez az összeállítás a korábbi posztok folytatása kíván lenni, amelyek ismeretében könnyebben felvehető a fonal.)

„Néha megesik, hogy minden különösebb ok nélkül különleges örömet, csaknem extázist élünk át, elég hozzá egy elkapott dallam, egy gyönyörű táj, vagy még ennél is kevesebb – a *jól vagyok* spontán érzése. A tökéletes élmény azonban legtöbbször mégis akkor következik be, amikor szabályozott és célirányos tevékenységet végzünk – olyan feladatokat, amelyek pszichikai energiaráfordítást igényelnek, és amelyekhez nem lehet hozzáfogni anélkül, hogy a szükséges ismereteknek vagy felkészültségnek birtokában ne lennénk.”

„Egészséges kultúrákban a produktív munka és a mindennapi élet szükséges velejárói szintúgy lelki kielégülést biztosítanak. Ennek a könyvnek is az az egyik célja, hogy olyan módszereket fedezzen fel, amelyek segítségével még a rutinfeladatokat is számunkra jelentőségteljes, tökéletes élményt nyújtó játékokká tudjuk alakítani. A fűnyírás vagy a fogorvos várótermében való üldögélés is lehet örömteli, ha az ember hozzákapcsolja mindazokat a célokat, szabályokat és egyéb feltételeket, amelyek egy örömteli élményhez szükségesek.”

„Mindenkinek vannak apró, de megrögzött szokásai az üres percek kitöltésére vagy a szorongás elűzésére… ugyanazzal a céllal: hogy egy kidolgozott cselekvés elvégzésével teremtsenek rendet a tudatban. Ezek azok a *mikroáramlat* tevékenységek, amelyek segítenek megbírkózni a napi problémákkal. Ám hogy egy cselekedetben mennyi örömöt tudunk találni, az végső soron komplexitásától függ. Azok az automatikus kis játékok, amelyeket beleszövünk a mindennapi élet szövetébe, segítenek ugyan az unalom feloldásában, de nem sokban növelik az élmények jóságát. Ehhez az embernek olyan feladatokkal kell szembenéznie, amelyek valódi cselekvési lehetőséget jelentenek a számára, mert megoldásukhoz magasabb rendű felkészültségre van szükség.”

„Az öröm egy adott pillanatban jelentkezik: amikor az egyén által felismert cselekvési lehetőségek egybeesnek az illető képességeinek szintjével.”

„A mindennapi életben kételyeink és kérdéseink állandóan megszakítanak bennünket: *Miért is csinálom ezt? Talán valami mást kellene tennem ehelyett?* Ismételten megkérdőjelezzük cselekedeteink szükségességét és kritikusan értékeljük, milyen okból kezdtünk bele az egészbe. Az áramlatban azonban nincs szükség visszaigazolásra, mert a tevékenység mintegy mágikus módon magával sodor minket.”

„Ha az ember nagyon egyszerű célt választ, akkor az elért siker nem boldogítja. Ha célomat úgy határozom meg, hogy életben akarok maradni a nappali díványán ülve, akkor hosszú napokat tölthetek el abban a tudatban, hogy célom… beteljesül. … Ha valaki nem tanul meg célokat kitűzni, visszacsatolást biztosítani és kiértékelni, akkor nem fogja élvezni… tevékenységeit sem.”

„A visszacsatolás minden tevékenységnél más és más. Némelyek közömbösek olyan dolgokkal szemben, amivel mások egyszerűen nem tudnak betelni. … Csaknem minden visszacsatolás lehet örömteli, feltéve, hogy logikusan kapcsolódik egy olyan célhoz, amelybe az ember már pszichikai energiát fektetett bele.”

„Csaknem minden örömszerző tevékenységre *rá lehet szokni*, mint a kábítószerre, abban az értelemben, hogy tudatos választási lehetőség helyett más tevékenységeket kiszorító szükségszerűséggé válik. Az örömteli tevékenységeknek van egy potenciálisan veszélyes oldala is: noha képesek arra, hogy az élet minőségét javítsák azzal, hogy rendet teremtenek a tudatban, rabjukká is válhat az ember, és ezen a ponton az ÉN foglya lesz a rend egy bizonyos formának, és nem akar többé foglalkozni az élet kétes és zavaros dolgaival.”

Folyt. köv.!

(Kép innen.)