„Az 1945-ös év verőfényes nyarán Budapest romokban hever. Még nem dőlt el semmi… Hamvas Béla fővárosi könyvtáros ekkor Balatonberényben vakációzik. Úgy mondják, szinte egyetlen lélegzetre írja meg *A bor filozófiája* című esszéjét, vallásfilozófiai vázlatát, ateistáknak szóló imakönyvét… Drága kincsünk ez nekünk, akik csókkal, mámorral, sonkával, borral dolgozunk. És a könyv még csak ezután kezdődik. Béla fürdőnadrágot húz, megmártózik a Balatonban, majd egy szomorúfűz árnyékában cigarettára gyújt, bort önt poharába, tollat ragad és lefekteti minden magyar gyomorelmélet alapjait. Égető szükségünk volt erre, hosszú századok óta beszéltük úgy ételről, italról, nőről, Istenről, hogy az ízlelés bölcseletének fundamentuma hiányzott. Mert a negyvenötös, kánikulai délután óta tudjuk, hogy szájunkkal vagyunk a világhoz nőve. Hogy ez az egyetlen közvetlen kapcsolatunk. Hogy csakis akkor tudjuk meg valamiről, hogy micsoda, ha megízleltük.”

(Cserna Szabó András - Fehér Béla: Ede a levesben)

(Fotó a fortepan-ról)