„A tenger alig fodrozódik, apró hullámok loccsannak a homokos partra. Palomar úr a fövenyen áll, és egy hullámot figyel. Nem, nem feledkezik bele a hullámok szemlélésébe... Palomar úr pillanatnyilag nem óhajt egyebet, mint megfigyelni egy hullámot, azaz megragadni valamennyi alkalmi összetevőjét, el nem szalasztva közülük egyet sem, tekintetét mindaddig a mozgásban lévő, partot nyaldosó vízre szegezi, amíg új és új mozzanatokat tapasztal. Mihelyt észreveszi, hogy a látvány ismétlődik, tudni fogja, hogy mindent látott, amit látni akart, abbahagyhatja immár a figyelést. Rohanó és zaklatott világba született, ideges ember lévén, Palomar úr igyekszik szűkíteni kapcsolatait a külvilággal, és a teljes idegbaj elleni védekezésül, amennyire csak tudja, ellenőrzés alatt tartja érzékleteit.”

(Italo Calvino: Palomar)