eLeNa vagyok, üdv mindenkinek eme szóvirágos felületen! Azzal a céllal vállaltam itt vendégszereplést, hogy publikáljam gondolataimat, megosszam másokkal életörömömet, amiből több emberre valónyi is szorult belém, no és persze mert a kedves blogger kolleginámmal van egy közös őrületünk, és ez nem más, mint annak a nációnak a szeretete, amelyről talán nem is tudunk annyit, mint hisszük. Biztos, hogy minden ristorante olasz étterem, biztos, hogy a pizza ketchuppal finom, biztos, hogy minden olasz pasi amorózó? Ismerünk jó olasz írókat? Könyveket? Esetleg jó, és nem elcsépelt olasz zenét? Nem közhelyekben gondolkodunk, hanem meg szeretnénk mutatni az igazi Itáliát...

Vannak napok, amikor semmi sem jön össze. Kedves barátnőm egyik beszélgetésünk alkalmával azt mondta, miért nem írok ide magamról egy posztot. Arról, hogy hogy tudok ilyen életvidám lenni, tele energiával?! Elhatároztam, írok. Miért ne? Sima ügy. Persze egy ilyen nap után már kissé nehezemre esett...  Íme:

Csörög a vekker fél 6-kor, ijesztően korán, kábán felkelek, öltözés közben konstatálom, hogy a kedvenc farmeromba megint egy picivel nehezebben ugrok bele, de ez a csini fehér ing milyen jól fog mutatni vele…
Gyorsan kávézom, közben híreket böngészek a neten. Újabb katasztrófa, újabb áremelés, indulnom kell, a kedvenc kávém a fehér ingemre fröccsen, ezt nem hiszem el. A szuperül megkomponált szettemnek annyi. Ez a nap is jól indul.

Útközben még észre veszem, hogy az ebédre készített salátám is otthon maradt a nagy gardrób szerviz közepette. Hogy ezt tetőzzem, a cipőm flekkje is letörik…
Nagy levegő, csukd be a szemed, széles mosoly és magadban gondolj arra:
A fenébe is, nem ronthatják el a kedvem!
Azt hiszem ez az a pont, ameddig nem szoktunk eljutni. Engem végtelenül optimistának, lelkesnek mondanak. Talán az is vagyok. A titkom egy nagy közhely: Egyszerűen imádok élni, imádom, hogy vannak az életben buktatók, akadályok, és tudok nevetve megbotlani, fél mosollyal orra esni, esetleg fenékre billenni.
A titok nyitja abban rejlik, hogy amikor valami rossz történik veled, nem hagyod eluralkodni magadon. Én mindig arra gondolok, hogy fogok-e erre emlékezni két év múlva? Fontos lesz-e ez akkor? Ami történt, befolyásolhatja-e a terveimet, céljaimat?
Ha nem, szépen átlépem, és megyek tovább. Igen, ez a legnehezebb, egy „kedves” barátnőt, kollégát, rokont a jóindulatáért átlépni, egy rosszul sikerült randit hagyni a csudába, azt a több ezerért vett cuki kis szoknyát kidobni, hisz borzasztóan áll.
Meg kell látnunk magunkban azt a valakit, aki szelektál, aki azt tudja mondani, jó, ez kell, akarom, jöhet, beengedni, befogadni, és a rosszat eltávolítani, elengedni, kidobni.
Csak ezzel a szemlélettel fogod meglátni, hogy milyen szexin simul a farmered a csípődre, hogy az a kávé milyen finom lett, amit Ő csinált neked, hogy az a fehér blúz nem volt semmi, de ez a kis piros, ezt eddig miért nem hordtam?! No és hozzá ez a piros cipő…
Az ebédidőben pedig kiruccanva felfedezni, milyen jó fej az a csaj a pénzügyről, aki melléd csapódik…
 

(A kép a WNC News oldaláról érkezett)