Csíkszentmihályi Mihály 1934. szeptember 29-én született Fiumében, amely akkor Olaszország része volt, ma Horvátország területén található (Rijeka). A magyar származású pszichológus és egyetemi tanár szakterülete a fejlődés- és nevelés-lélektan, valamint a kreativitás- és tehetségkutatás. Híres elméletének hívószavát „flow”-nak nevezte el valamikor az 1990-es évek elején; ilyen rövid és frappáns elnevezést más nyelven azóta sem sikerült produkálni a fordítóknak. Ahogy könyvében is írja, az ókori kínai taoista bölcsek a „jü” kifejezéssel írták le ezt a tudatállapotot, másképpen a megfelelő, tao szerinti létezésformát, szó szerint: lebegést. Csíkszentmihályi Mihály elmélete szerint, a flow egy olyan állapot, amelyben az ember teljesen el tud mélyülni abban a tevékenységben, amit éppen csinál. A kontroll és fókuszáltság érzésével együtt a mindennapi gondok háttérbe szorulnak.

(Ez az összeállítás a korábbi posztok folytatása kíván lenni, amelyek ismeretében könnyebben felvehető a fonal.)

Összefoglalóan, mitől FLOW egy tevékenység akár a munka, akár a magánélet vonatkozásában vizsgáljuk?

„Megszűnik körülöttem a világ” – effektus

•  
• Ha akár velünk született kíváncsiság, akár valamilyen formális képzés/ informális tudomásszerzés következtében érdeklődünk valamilyen (szak)terület vagy tevékenység iránt és ezen a területen a teljes, fókuszált figyelem állapotába tudunk kerülni. (Otthoni fűnyírás-főzés-barkácsolástól az atomfizikusi munkáig bármi lehet ilyen!)
• Akár eksztatikus állapotig menő elmélyülés, a külvilág teljes kizárásával, amelyben megszűnik az időérzék. Csak az előttünk álló feladatra, tevékenységre, helyzetre tudunk koncentrálni.
• A tennivaló vagy helyzet teljes, vagy közel teljes ismerete nagyfokú tisztánlátással, fegyelemmel párosul: tudjuk, mit kell tenni és hogyan kell tenni a megfelelő eredmény érdekében. A tevékenység végrehajtása közben tudjuk, hogy jól csináljuk, és elégedettek vagyunk az eredményével is.
• Az előttünk álló feladat végrehajtható, nem unalmas vagy túlságosan fárasztó. Érezzük és élvezzük, hogy megvan a szükséges képességünk, adottságunk az eredmény elérésére.
• A tennivaló végrehajtása, a cselekvés megvalósítása közben az örömérzet mellé nagy mértékű nyugalom is társul, flow-ban cselekvő személyként nem aggódunk sem a múlt, sem a jövő tényezőin.
• A saját érzéseink háttérbe szorulnak, félelmeink értelmüket vesztik, esetleges fájdalmaink csökkennek vagy teljesen el is tűnnek. Az egonk teljes mértékben feloldódik a cselekvésben, nem számít mások véleménye, a külső visszajelzések irrelevánsak.
• A legfontosabb utóérzetünk az afelett érzett öröm, hogy meg tudtunk csinálni, amit kitaláltunk. A belső motiváció egybeolvad a jutalommal: magával a cselekvés örömével.
  

A leggyakoribb hangulat-hozzáállás típusok a flow vizsgálata tükrében:

Flow-állapot

Irányítás - Figyelmes érdeklődés

Ellazulás

Szorongás – Unalom

Félelem

Apátia

Bár Csíkszentmihályi Mihály egy Kihívás-Képesség grafikonon ábrázolta a fenti típusokat, a hierarchia egyértelműen tükröződik az egyes állapotok kívánatossága tekintetében. A flow állapot jellemzőiről, kiváltásának körülményeiről már hosszan idéztem a kutatót a korábbi posztokban. Természetesen, ezt az állapotot tartja az örömteli és hasznos élet szempontjából a legkívánatosabbnak az általános életvitel és a munka területén is.

A második szint, meglátásom szerint, holtversenyben az irányítás és a figyelmes érdeklődés. Az előbbinél teljesen egyértelmű, hogy a szóban forgó terület alapos ismerete, átlátása és az abban végrehajtandó feladatok pontos körülhatárolása nélkül nincs jó irányítás. Ha valaki mindeközben flow-közeli állapotba tud jutni, sőt irányítottjait is kellően tudja motiválni, abból egy jó csapatmunka sülhet ki.

A figyelmes érdeklődést pont például egy ilyen helyzetben tudják a csapattagok tanúsítani, vagy ilyen lehet egy jó előadás. Az előadó irányítja a figyelmet, hangsúlyoz a témában bizonyos fókuszokat, hallgat vagy nevettet, ha a figyelem fenntartása ezt igényli. A hallgatók, ha jó az előadó, izgalmas a téma, belső motivációjuk miatt fontos az előadást megérteni, témáját elsajátítani, szintén flow-közeli, feldobott állapotba tudnak kerülni.

A következő szint a teljes ellazulás. Kellemes érzettel társul: nincs dolgunk, feladatunk, határidőnk, de jó. Pár percig, maximum 1 óráig? Ritka az az ember, aki egy ilyen helyzetet hosszan és valódi jó érzéssel át tud élni. Például, hogy egy kellemes tavaszi reggelen, a teraszra kiülve „csak úgy legyen”. Nem reggelizik, nem olvas újságot, nem beszélget senkivel, csak ül és figyel a környezetére, anélkül, hogy gondolatai elkalandoznának. Jól hangzik, de valójában pár perc múlva szinte mindenki érzi, hogy „na, akkor csináljunk valamit!” Szóval, a teljes ellazulás jó, néha kell is, de valójában nem egy tartós örömöt okozó, produktív cselekvés…

Szorongás és unalom: igen furcsa párosítás, mert azért az egyik aktívabb „cselekvésnek” tűnik, valójában ugyanaz az érzet a gyökere mindkettőnek. A szorongást az különbözteti meg a félelemtől, hogy nincs határozott oka. Csak úgy jön, és jól elront mindent. Az egyik legkontraproduktívabb dolog, amit maga és a világ ellen elkövethet valaki, hogy szorong. Aktívan aggódunk a jövő még nem ismert, félelmetesnek tűnő, be nem következett balszerencséi, veszteségei és sorscsapásai felett. Jól eltelik vele az idő, de azon kívül, hogy minimum magunknak, de néha másnak is rossz érzéseket generálunk vele, nem történik semmi. Se nem örömteli, se nem hasznos tevékenység, ha lehet: kerüljük.

Ugyanez a helyzet az unalommal. Szintén kontraproduktív, emellett súlyosbítja a helyzetet, hogy az ellazulásos állapotnál vázolt „dologtalan”, ráérő ember rontja el vele a kedvét, amikor konstatálja: unatkozik. Valójában elég ritka az a helyzet, ha van egyáltalán, amikor nincs mit csinálni. Ha otthon vagyunk, ha idegenben, ha munkahelyen vagy vendégségben: mindig vannak alternatívák. Nem is kerülnek feltétlenül pénzbe, vagy túl sok erőfeszítésbe, de ha már cselekszünk: legalább nekünk legyen jó. Ne unatkozzunk a világért se, lássuk meg a tennivalókat és az örömforrásokat is!

Félelemről beszélünk, ha alapos okkal érez aggodalmat valaki. Jogos, hogy ha valódi problémák merültek fel, veszteség ért minket, fájdalmaink vannak, nem leszünk túl vidámak és produktívak, bármennyire is tudjuk, hogy annak kellene lenni. Vannak helyzetek természetesen, amikor helye van a félelem vagy szomorúság érzetének. Mindazonáltal a gondokat és veszteségeket nem csökkenti vagy szünteti meg, ha hosszan „kérődzünk rajtuk”, a megoldási lehetőségeket nem keresve. Mindennek meg van a maga ideje, ha valami baj van: jogos a félelem vagy akár a gyász is. Csak ne merüljünk alá benne túl hosszú időre, mert a félelem, illetve az utolsó szint: a teljes apátia világából flow-ig nagyon hosszú út vezet.

Az apátia röviden a „nem tudom és nem is érdekel” gyászvirágos mezeje. Amikor már nem tud olyan történni, hogy felkeljünk a kanapéról és csináljuk bármit. Lehet, hogy okkal (történt valami lesújtó) vagy ok nélkül (mert megtehetjük), de lefekszünk a porba és jól ott maradunk. Mindenkit érnek veszteségek, mindenkinek van problémája – közhelyek. Persze, mindenkinek a sajátja fáj a legjobban, az tűnik óriásinak. A lényeg, hogy ne adjuk fel teljesen.

Veszélyes terep. Akárcsak a félelem állapotából, innen már a szorongásig (amikor pl. tudjuk, hogy meg kellene tenni valamit, de akaratunk nem elég erős) vagy akár csak a motiválatlan ellazulásig is nagyon hosszú az út, a flow pedig a csillagokba veszőnek tűnik. Ha egyáltalán nem kelünk fel hónapokig az ágyból, nem hozzuk rendbe magunkat és környezetünket, nem próbálunk az origóról elmozdulni, a mindennapi cselekvések vagy a monotonabb munkák felett érzett öröm inkább lehetetlen feladatnak fog tűnni, semmint izgalmas kihívásnak.

A kutató és csapata a leggyakoribb otthoni/ magánéleti tevékenység-pihenés típusokat is összegyűjtötte a többszázezer interjúban foglalt adatok alapján. Ezek ábrázolása szintén egy Kihívás-Képesség grafikonon történik.

Aktív pihenés

Vezetés – Tanulás

Olvasás, Étkezés

Házimunka

Otthoni munkavégzés, tanulás

Civakodás

Tévénézés

Nem meglepő módon Csíkszentmihályi az aktív pihenést tartja a legkívánatosabbnak, hiszen a követéses interjúk és kontrollok alapján egyértelműen az aktív pihenés során jeleztek vissza flow-állapotról vagy annak lehetőségéről a vizsgált „tesztalanyok” a világ minden tájáról. Fizikai vagy szellemi kikapcsolódás, egyéni, családi vagy csapatjáték, teljesen mindegy, csak ne passzív, követő tevékenység legyen. A kertészkedéstől a rejtvényfejtésig, a horgászattól a rafting-ig széles skálán lehet próbálkozni, hogy minden napra jusson egy élmény legalább a magánéletben.

A párokat, családtagokat és munkatársakat is jól összehozza, egyben tartja, ha van közös, aktív hobbi, amiben minden részt vevő elég jó ahhoz, hogy kedve legyen rendszeresen végezni az adott cselekvést, és a választott tevékenység elég érdekes ahhoz, hogy fenntartsa a részt vevők figyelmét hosszabb távon is. Így lehet a családtagokkal elkezdett laza kocogásból egy idegen országbeli utazást egybekötni az ottani futóversenyre való nevezéssel, vagy a munkatársak közötti, hobbista sakkolimpiából nagymesterré fejlődni együtt.

(Kíváncsi lennék, mert erre nem tért ki a kutatás, hogy mennyire igaz az a nézet, hogy főképp szellemi munkát végzők szívesen kapcsolódnak ki fizikai tevékenységgel szabadidejükben, és fordítva: akik fizikai munkát végeznek egész nap, pihenőidejüket inkább rejtvényfejtéssel vagy hasonlókkal töltik.)

A vezetés számomra kakukktojás volt mindaddig, amíg el nem olvastam az idevágó fejezetet az „Öröm a mindennapokban” című könyvben, amit Csíkszentmihályi Mihály a Flow folytatásaként adott ki. A vezetés, amelyhez számomra is öröm kapcsolódott a jogosítvány megszerzése idején, mostanra egy idegölő, kellemetlen tortúrává változott 90%-ban. Budapesten a közlekedés nehézségeit ismerve, az összes idevágó problémával (drága benzin, udvariatlan vezetők, romló gépjárműpark stb.) együtt minden, csak nem flow.

Maga a cselekvés: vezetni, továbbra is rendben van, ha az ember egy elég jó, kényelmes autót vezethet, jók az adottságai a vezetéshez (tud tájékozódni és a vezetés technikája sem egy stresszes kihívás számára) és a külső körülmények is adottak (éjszaka én is szívesebben közlekedem autóval, persze). Hát erre mondja a flow-kutatás is, hogy ezt élvezik az emberek általában: magát a vezetést, ha lehet haladni, mert fókuszált, kontrollált, de ugyanakkor rutinszerű cselekvéssorozat, amelyben nálunk az irányítás, adottak a képességek stb. Jól lehet közben gondolkodni például.

A tanulás és az olvasás egyaránt a szellemi kihívások körébe tartoznak, így a kutató által dicséretes szabadidős tevékenységnek tekinti azokat. Egy nagyon szórakoztató olvasmány, netán tanulnivaló sem lehet annyira érdekfeszítő, hogy olyan örömöt okozzon, mint egy saját cselekvéssorozat, de összességében nem áll távol a koncentrált figyelem és irányítás témakörben írt érzetektől. Innen csak egy lépés, hogy letegyük a könyvet és a homlokunkra csapjunk valamilyen zseniális ötlet kipattanása miatt...

Az étkezés természetes örömforrás, naná, aki olvassa néha e blogot, az mostanra már tudhatja, hogy az Univerzum központja valahol az én gyomrom táján van. Szóval, azzal kapcsolatban, hogy az étkezés, főleg családdal-barátokkal vidámság, megértő vagyok. A tesztalanyok közül sokan más időpontban nem is jelezték, hogy legalább jókedvük lenne, mint étkezés közben. Igaz, közülük sokan a „társasági élmény” miatt is flow-közeliként ítélték meg a témakört. Hát, van, hogy csak a konyhában futunk össze, aztán mindenki rohan tovább…

A házimunka és ház körüli tennivalók meglepően sok embernél járnak örömteli érzésekkel, de azért a többség inkább hátrébb sorolta a jó érzet-hierarchiában e feladatokat. Ezekkel kapcsolatosan a hivatásszerű munkavégzésnél adott Csíkszentmihályi tanácsokat lehet megfontolni és kipróbálni: hogyan lehet a rutinban értelmet találni, a muszájból hogyan lehet bulit csinálni. Például feladat-megosztással, házi-vetélkedővel, delegálással. A ház körüli munkákkal nekem nincs nagy bajom, nálam is flow-közeli élmény a „kapirgálás és veteménykedés”, a házimunka már inkább nyűg. A zenehallgatás sokat segít közben, illetve ha nem hagyom szétesni a lakást és aztán a nagytakarításokkal napokat eltölteni. Brr.

Egy jó kis vita? Meglepően sok idő megy el a zsörtölődéssel és veszekedéssel, az emberek szabadidejének nem kevés százaléka e körül szerveződik. El sem tudom képzelni, hogy tényleg ennyire szignifikáns lenne, de ha ezt mondja a tudomány, ezt mondja. Jó kis kontraproduktív, de legalább cselekvésnek tűnő pótcselekvés. Feladat-megosztást, jobb szervezést és önvizsgálatot javasolnak mindenkinek. A folyamatos házsárt igen messze esik a flow napfényes-virágos mezejétől, hagyjuk másnak!

Tévénézés? Nagyon jó! A Jackie Brown című Tarantino film jut eszembe, amelynek egyik jelenetében a bűnöző úr (Samuel L. Jackson) rászól a naphosszat tévé előtt heverésző csajára (Bridget Fonda), hogy ne szívjon és tévézzen annyit, mert az megöli az ambíciót. Erre a hölgy válasza: - Nem, ha az az ambíciód, hogy szívj és tévézz! Nos, ha nem ilyen jellegű ambíciókat táplálunk, célszerű kicsit gyakrabban felkelni a kanapéról és valami vidámabba és/ vagy hasznosabba kezdeni, mint passzívan bámulni a konzervinformációkat és élményeket.

Most előjöhetnék a sznob entellektüel dumával, hogy hány éve nincs kábel-előfizetésem, nincs is tévém, és különben is minden sz*r, ami a tévében van, de nem teszem. Szerintem, a tévénézés nem rossz önmagában, de ésszel kell használni, mint az internetet. Nézzük ki a valóban érdekes műsort, mondjuk napi egyet (ne a híradót, az vérborzalom), és utána tényleg kapcsoljuk ki a készüléket és csináljunk mást is. Bármit! Ne ez legyen a nap fénypontja, és könyörgök: ne menjen állandóan a háttérben, hacsak nem vagyunk hatvan év feletti, vidéken élő, egyedülálló macskatulajdonosok, oké?

Hát, ennyit gondoltam mesélni Csíkszentmihályi úrról és a hasznos és örömteli tevékenységek univerzumáról…