„Mert szememben mind tisztább fénnyel telten
a magában-egy Igaz sugarába
mind jobban-jobban behatolni mertem.
Innen kezdve látásomat hiába
vágyom leírni: gyenge lesz az ember
szava rá, és emlékezete kába.
Mint akit elfog álomteli szender,
s ébredve megmarad a benyomása,
de másra emlékezni nem bír, nem mer:
Úgy tűnt el az én lelkem látomása.
Valami édes megmaradt belőle
máig. S ki merne emlékezni másra.”
(Dante Alighieri: Isteni színjáték, részlet)
(Kép innen.)
