„Az idő formába öntése nemcsak a szépség, hanem az emlékezés igényéről is tanúskodik. Mert ami formátlan, az megragadhatatlan, megjegyezhetetlen. Számukra már csak azért is különösen értékes volt a találkozásuk megformázása, mivel éjszakájuk folytatás nélkül maradt, s csak az emlékezetükben ismétlődhetett. Titkos kapcsolat van a lassúság és az emlékezet, illetve a sebesség és a felejtés között.

Idézzünk föl egy lehető leghétköznapib helyzetet: megy egy ember az utcán. Hirtelen vissza akar gondolni valamire, de cserbenhagyja az emlékezete. Ekkor ösztönösen lelassítja lépteit. Ha viszont valaki el akar felejteni valami nemrég történt, kínos esetet, akkor akaratlanul is meggyorsítja lépteit, mintha csak gyorsan el akarna távolodni attól, ami az időben túlságosan közel van hozzá.

Az egzisztencialista matematikában ez a jelenség két elemi képlettel írható le: a lassúság foka egyenesen arányos az emlékezés intenzitásával, a gyorsaság foka egyenesen arányos a felejtés intenzitásával.”

(Milan Kundera: Lassúság)

(Kép innen érkezett.)