„Nem tartom valószínűnek, hogy egy retorikai kísérlet végtelen műveletének áldozott volna tizenhárom évet az életéből. Az ő országában a regény alsóbbrendű műfaj, az ő korában megvetett műfaj volt. Csui Pen zseniális regényíró, de azonkívül írástudó is volt, aki kétségtelenül nem tekintette magát egyszerűen csak regényírónak... vonzódott a metafizikához és a misztikához. A filozófiai elmélkedés jelentékeny részét tölti ki a regényének. Tudom, hogy valamennyi probléma közül az idő mélységes problémája izgatta a leginkább. Nomármost ez az egyetlen probléma, amely nem fordul elő a Kert lapjain. Ki sem ejti az idő szót. Az elágazó ösvények kertje hatalmas rejtvény vagy allegória, amelynek témája az idő, e rejtett oknál fogva tilos kimondani a nevét. Mindig el kell kerülni a szó kimondását, oda nem illő hasonlatokhoz és nyilvánvaló körülíráshoz kell folyamodni: ez talán a legnyomatékosabb módja a rámutatásnak... Az elágazó ösvények kertje tökéletlen, de nem hamisított képe a világnak, ahogy azt Csui Pen felfogta... Az egymáshoz közeledő, elágazó, megszakadó vagy évszázadokon át egymást elkerülő időknek ez a szövevénye kimerít minden lehetőséget. Az idők többségében nem létezünk... Az idő folyton elágazik megszámlálhatatlan jövők felé.”

(Borges: A titokban végbement csoda - Az elágazó ösvények kertje)

(A kép tőle.)