2012.01.08. 17:10| Szerző: Le Chat

 

...avagy a valódi élet mímelés és motoszkálás helyett, Carl R. Rogers gondolatai alapján.

 

(Carl R. Rogers (1902-1987) amerikai pszichológus, a kliensközpontú vagy humanisztikus pszichoterápia úttörője. Elismert kutató, klinikus és tanár. A Személyiség születése c. könyve 1961-ben jelent meg először, és több milliós példányszámban kelt el. Közel 20 könyv és több száz cikk fűződik nevéhez, mindent megtett a pszichoterápia emberközpontú és elfogadó megközelítésének elfogadtatásáért.)

 

 

Sokkal hatékonyabbnak érzem magam, amikor képes vagyok elfogadóan figyelni a belső hangomra és saját magam lehetek.”

 

Más személyekhez fűződő kapcsolataimban hosszútávon semmiképpen nem használ, ha másnak mutatom magam, mint aki valójában vagyok.”

 

Megengedem magamnak, hogy az legyek, aki vagyok, elismerve, hogy bizonyos esetekben nem úgy funkcionálok, mint ahogy szeretném.”

 

Nem tudok elmozdulni arról a pontról, ahol vagyok, abból az önmagamból, ha nem fogadom el azt, ahol és ami éppen vagyok.”

 

Ha önmagamat adom, a kapcsolataim valódivá válnak, teli élettel, érzelemmel és értelemmel. Majd ezek a kapcsolatok változni kezdenek, nem maradnak statikusak.”

 

Megengedem magamnak, hogy más is az legyen, aki, megpróbálom őt minden erőmmel megérteni. A megértés kockázattal jár, mert esetleg nem tetszik, amit látok, érzek, értek belőle.”

 

Ha megértem mások érzéseit, az képessé tesz arra, hogy ugyanezen érzéseket magamban is elfogadjam. És megint azon kaphatom magamat, hogy kapcsolataim változni kezdenek.”

 

Keresnem kell a csatornákat, amelyeken keresztül képes vagyok másokkal kommunikálni. A legkézenfekvőbb a beszéd, de intimebb kapcsolatokban természetesen az érintés is megjelenik.”

 

Minél nyitottabb vagyok a saját magammal és a környezetemmel kapcsolatos realitásokra, annál kevésbé vágyom „megjavítani”, megváltoztatni azt.”

 

Az átélt élményeim megbízhatóak. Ha valamiről úgy érzem, értékes és érdemes végigcsinálni, akkor azt valóban érdemes végigcsinálni. Nem csak az intellektusom hagyhat jóvá valamit.”

 

Sosem bántam meg, hogy olyan irányokba indultam el, amelyekről csak „éreztem”, hogy helyesek, racionálisan nem tudtam őket alátámasztani, és sokszor magányosnak, vagy különcnek éreztem magam utamon.”

 

Megtanultam megbecsülni azokat a kósza gondolatokat, amelyek időről időre átszaladnak az agyamon, és amelyekről valahogy érzem, hogy fontosak. Ezek vezettek a legjobb területekre.”

 

Mások rólam alkotott véleménye és értékítélete nem nyújt segítséget számomra. Bár odafigyelek rájuk, sosem lehetnek iránymutatóak. Ezt nehéz volt megtanulnom. Csak én tudom, hogy amit csinálok, becsületesen csinálom, őszinte szándékkal, nyitottan és követhetően.”

 

Számomra az az igaz, amit megtapasztalok. Még a saját gondolataimnak és feltevéseimnek sem lehet olyan meggyőző ereje, mint annak, amit megtapasztalok.”

 

Nagy örömöt ad, amikor felfedezem a rendet, rendszert a gondolataimban, tapasztalataimban. Ezek segítenek az ehhez hasonló alapelveimet is megfogalmazni. Azért foglalkozom kutatással és elméletek felállításával, hogy kielégítsem a rend és értehetőség iránti szubjektív igényemet.”

 

A tudományos kutatás egyre mélyebben érint és egyre többet jelent számomra. A terápia olyan élmény, amelyben a legszubjektívebb értelemben saját magam lehetek. A kutatás ezzel szemben olyan tapasztalat, amelyben távolságot tarthatok mindettől, és objektívan megfigyelhetem ezt a mély és szubjektív élményt és használhatom a tudomány összes módszerét, hogy kiderüljön: becsaptam-e önmagamat elméletem megalkotásakor.”

 

A tények a barátaink. Közelebb kerülni az igazsághoz soha nem lehet bántó, veszélyes vagy kiábrándító. A tudás sokszor fájdalmas átrendezését nevezhetjük csak igazán tanulásnak.”

 

Ami a legmélyebben személyes, az egyben a legáltalánosabb is. Ez a felismerésem segített abban, hogy megértsem a képzőművészeket és a költőket, akik elegendő bátorsággal rendelkeznek ahhoz, hogy a legmélyebben egyedit kifejezzék önmagukról és közzétegyék azt.”

 

Nagyon is tudatában vagyok annak, hogy az ember viselkedése - védekezésből, tudatlanségból, félelemből - lehet gonosz, destruktív, éretlen, regresszív, antiszociális, vagy másokat bántó. De az emberek irányultsága alapvetően pozitív.”

 

Minél jobban megértünk és elfogadunk valakit, annál inkább sikerül megválnia azoktól a hamis viselkedésmódoktól, amelyek korábban az élettel való kapcsolatát jelentették, és képes elmozdulni egy olyan irányba, amely valamilyen szempontból pozitívnak tekinthető.”

 

Az élet egy konstans változó folyamat, amelyben semmi sem állandó. Ez lenyűgöző és ijesztő, de nincs biztos pont. Amikor egy fejlődési folyamat része vagyok, nem támaszkodhatok semmilyen rendszerbe, vagy megváltoztathatlan alapelvekbe. Mindig a valamivé válás folyamatában vagyunk.”

 

Nincs egy adott filozófia, hitelv, rendszer vagy elmélet, amelyet ajánlanék, hogy eszerint éljenek. Csak a saját élményeim pillanatnyi értelmezése szerint vagyok képes belső szabadságomban élni és mindenki másnak megadom ezt a szabadságot, hogy kifejlessze a saját belső szabadságát és azon keresztül képes legyen értelmet adni saját tapasztalatainak.”

 

Folyt. köv!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gustodellavita.blog.hu/api/trackback/id/tr133529018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása