Nézem őt egy ideje, de nem látom. Nem látom igazán. Csak egy tejüvegen keresztül látom, homályos minden. Nincs igazán közöm hozzá, csak néha az utamba kerül.

Még nem látom igazán, így is fogalmazhatok. De ez csak akkor lenne száz százalékig igaz, ha valóban érdekelne. És akkor meg akarnám ismerni. Meg akarnám tudni, mi van a tejüveg mögött. Kockáztatva, hogy nem is érdekes, ami a tejüveg mögött van. Hiszen, ha az lenne, biztos már látnám. Biztosan lelepleződött volna már előttem. Vagy láttam már, de mégsem érdekes számomra. Akkor meg nem lehet véletlen az a tejüveg-érzés.

Nem mintha szeretném címkézni, kategorizálni őt, de mégis. Kapaszkodót ad egyes emberekhez, ha azt hiszem, valamennyire ismerem és kezelem őket. Őt nem. Mert mindig ott van előtte az a tejüveg. Tény, hogy ő is zárkózott, meg én is elég felszínes vagyok.

Mi van, ha unalmas, furcsa vagy ijesztő a tejüvegnélküli világ? Lehet, hogy nem is véletlenül rejtegeti. Vagy ha nem rejtegeti, a bennem lévő érzékelők nem alkalmasak az ő valódi feltárására. És minden lehet mégis véletlen, de abból a szempontból meg fontos, hogy nem is kell mindent rendesen látnom.

Olyan távolságtartó, kritikus fajta, ha mégis címkézni akarom. Világos is, kritikusnak könnyebb lenni, mint csinálni bármit és kritikának kitenni. Akár szándékosan, akár annál fogva, hogy a dolgok, amiket csináltunk, alkottunk - hozzánk köthetőek, egyszerűen függetlenednek is tőlünk és kritizálhatóak. Benne vagyunk minden jellegzetességünkkel a dolgainkban, de azért életre is keltünk minden kimondott szót, eltáncolt mozdulatot, végrehajtott cselekvéseket, vagy éppen a passzívan maradásunkat. Ahogy elment felette az idő, kisült, megszáradt, kidobták, felmosták: már minősíthető.

És ő kevés ilyen minősíthető dolgot csinál vagy mond. De mindenkit címkéz, kritizál, lefordít, magáévá tesz, kommentál. Jó, ez így nem teljesen igaz, semmitmondó dolgokat néha kipöcköl a tejüveg ajtó alatt, de azokat úgy tálalja, ahogy a purhabot kinyomják.

Fújkod néha a dolgaiból ilyen purhabokat, de hát, ő is érzi, hogy ez béna. Hogy ő maga voltaképpen nem túl izgalmas, nem túl eredeti ezekkel a habokkal. Valószínűleg tudja, ezért játssza a sejtelmesen különleges kritikust a tejüveg mögül. Innen nézve bármilyen lehet, nem látszik a valóság.

Biztos nem engedték játszani kiskorában más gyerekekkel, folyton koravén komolysággal kritizálja a dolgokat. Ha nincs tejüveg, akkor meg inkább csak egy forgóajtó négy rekesszel: önsajnálat, panaszkodás, irigykedés, habzsolás.

Befizessek egy otthoni bohóc-műsorra, hogy a műsorszáma keretében csináljon hülyét belőle és nevettesse meg végre, hogy ne legyen olyan komoly mindig, mint egy vakbél-műtét? Vagy egyszerűen csak kitörlöm a telefonomból a számát, és nem találkozom vele többet, mert húsbavágóan megjátszós?