„Magas és karcsú, talán hetvenéves, a haja ezüstszürke, soigné, a bőre se nem fekete, se nem fehér, hanem sápadt aranyszínű. Martinique-i arisztokrata hölgy, Fort-de-France-ban él, de Párizsban is van egy lakása. A háza teraszán ülünk: tágas, elegáns ház, és mintha facsipkéből volna – egy-két régi New Orleans-i ház jut róla eszembe. Jeges és abszinttal ízesített mentateát iszunk.

Három zöld kaméleon szalad át egymást kergetve a teraszon, az egyik megáll a Madame lába mellett, és kiölti villás nyelvét. - A kaméleonok – mondja a Madame. - Rendkívüli teremtések. Ahogy ezek a színüket váltogatják! Piros. Sárga. Citrom. Rózsaszín. Levendula. És tudta maga azt, hogy bolondulnak a zenéért? - Végigmér szép, fekete szemével. - Nem hiszi?”

Truman Capote: Mozart és a kaméleonok

(A kép saját, a kaméleon Olaszországban lakik.)