Keringtünk egymás körül, mint a csillagok. Sorsok fonódtak egybe és váltak szét, voltak, amelyek egész gombolyaggá gabalyodtak össze, mások szétfolytak, akár a víz. Volt, aki ezer szálat tartott egyetlen kezében, volt, aki még a sajátját sem tudta elkapni az eltelt évtizedek alatt. Meséljek róluk?

Rejtett romantikus volt. Nagyon várta, hogy valaki végre úgy istenigazából meglepje. Hogy lenyűgözze a tudásával, hatalmával, nagylelkűségével, szerelmével. A jóvágású szélhámosok és nyavalygó szerencsétlenek ideális prédája volt. Mindenkin segíteni akart és nagyon várta, hogy majd elismerik. Néhányan persze elismerték, mind munkájában, mind a magánéletben.

De tudjuk, hogy megy ez. Aki nem hiszi el magának, hogy értékes, annak mondhatják akárhányszor, örökre kishitű marad. És ezt a töketlenek és a szélhámok ügyesen ki is használják.

Kihasználta az apja, a testvére, az első szerelme, a férje, a fia, az élettársa, akivel a válása után jött össze, a kollégái és a szomszédai is. Megfelelési kényszere volt. Teljesítési és megfelelési kényszere. Mindig mindenkinél jobban akarta tudni, többet akart letenni az asztalra és sikeresebben akarta csinálni. Ez szinte mindig így is lett. Emiatt nem volt túl népszerű. Ki szereti a másik sikereit nézni a maga töketlenkedéséhez képest?

Tulajdonképpen nagyon megkeményedett ettől, hogy mindenkiben csalódott. Olyan magasra rakta a mércét, amit ő maga sem tudott átugrani, se más. Ezért aztán mindenkire haragudott kicsit, persze, magára is. Meg az apjára, a testvérére, az első szerelmére, a férjére, a fiára, az élettársára, a kollégáira és a szomszédaira. Nincsenek tökéletes emberek, ezért a világra is haragudott.

Meg is lepődtem, amikor tapasztaltam, hogy ezen a furcsa, félig embergyűlölő szemléleten pont azok az emberek ütöttek rést, akik nem nagyon becsülték őt. Annyira nem foglalkoztak vele, annyira semmibe vették, mint ő magát. És ez ismerős érzés volt neki, tehát tudta kezelni. És persze kiváltotta a megfelelési kényszerét, szóval ezeknek az embereknek próbált segíteni, melléjük állt emberileg és anyagilag, amikor csak akarták. Nem volt szeretetteljes, meleg viszonyban ezekkel az emberekkel, dehogy.

Én ezt láttam, és nekem kicsit szimpatikus volt amúgy. Egy munkahelyen dolgoztunk, és tetszett az elhivatottsága, a tudása, a szorgalma, amivel a munkához állt. Az én dolgomat megkönnyítette a rengeteg félhülye, arrogáns barom és lusta dög mellett. Kicsit próbáltam vele barátkozni, de hát nem volt egyszerű. A kedvességgel és az odafigyeléssel nem sokat tudott kezdeni, sőt, mintha kicsit le is nézett volna emiatt. Mintha egy gyenge, másodrendű ember lennék. Persze, amikor jobban megismertem, és láttam, hogy az emberek hogy bánnak vele és ez belőle mit vált ki, már összeállt a kép.

Kivívtam a tiszteletét, amikor elküldtem a bús picsába.

És ez tetszett.