A Nemzeti színház: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból c. darabja megdöbbentő színházélménye volt a közelmúltnak. Volt itt minden: szalmazsákra ültetett nézősereg (én magas vagyok, hova tegyek ennyi lábat?), volt őrjöngő, ostoba falusi népség a hentesüzletben (színtelen, sminktelen, lepusztult színészekkel!), Básti Juli kiváló frusztrált, agresszív háziasszonya, aki Szarvas Józsefhez, az igazi böszme, nyílegyenes gondolkodású élettársához vágja a levesestálat. Igen, fröcskölt a kedves nézőkre rendesen.

Volt itt szégyenkező falusi asszony, Molnár Piroska, aki megtagadja homokos fiát, Stohl Andrást, hogy ne közösítsék ki. Kiközösíti inkább saját anyai érzéseit magából. Stohl az önző, szeretetéhes hülye, aki lohol az anyja, a képzelt szerelme, aztán a falu hülyéje után... mindig csak egy kis érzelmi feloldozásért a végső leszámolásig. Ami igen véresre alakul, fel kell kötni az idegeket rendesen.

Van buta falusi nősereg, ösztönlények és még egészségesnek látszó gyermekeik, akiket anyatigrisként védenek minden valós és képzelt rossztól (homok!), álszentnél álszentebb pap, végletekig altruista polgármester (Sinkó zseniális, orgánuma csillagos ötös), és fasírt rogyásig. Mindenki nyílt titok mindenki előtt, magánélet nincs, tisztelet nincs: besimulsz vagy meghalsz.

Küzdj vagy menekülj! De a végén lesz sramli és sör, kitartás!

(Kép innen.)