Blue jeans, white shirt

Walked into the room you know you made my eyes burn

It was like, James Dean, for sure

You're so fresh to death & sick as cancer

You were sorta punk rock, I grew up on hip hop

But you fit me better than my favourite sweater and I know

That love is mean, and love hurts

But I still remember that day we met in December, oh baby!

I will love you till the end of time

I would wait a million years

Promise you'll remember that you're mine

Baby can you see through the tears?

Love you more than those bitches before

Say you'll remember, oh baby, say you'll remember

I will love you till the end of time

(Lana del Rey)

"A munka és a magánélet határa, mint a füst és a láng határvonala: megfoghatatlan."

(Kép innen.)

Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban - mondta - ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- Lepke - mesélte - igen lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi...
És felébredtem... És most nem tudom,

most nem tudom - folytatta eltűnődve -
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
Ő mosolygott: - Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.

(Kép forrása.)

A Nemzeti színház: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból c. darabja megdöbbentő színházélménye volt a közelmúltnak. Volt itt minden: szalmazsákra ültetett nézősereg (én magas vagyok, hova tegyek ennyi lábat?), volt őrjöngő, ostoba falusi népség a hentesüzletben (színtelen, sminktelen, lepusztult színészekkel!), Básti Juli kiváló frusztrált, agresszív háziasszonya, aki Szarvas Józsefhez, az igazi böszme, nyílegyenes gondolkodású élettársához vágja a levesestálat. Igen, fröcskölt a kedves nézőkre rendesen.

Volt itt szégyenkező falusi asszony, Molnár Piroska, aki megtagadja homokos fiát, Stohl Andrást, hogy ne közösítsék ki. Kiközösíti inkább saját anyai érzéseit magából. Stohl az önző, szeretetéhes hülye, aki lohol az anyja, a képzelt szerelme, aztán a falu hülyéje után... mindig csak egy kis érzelmi feloldozásért a végső leszámolásig. Ami igen véresre alakul, fel kell kötni az idegeket rendesen.

Van buta falusi nősereg, ösztönlények és még egészségesnek látszó gyermekeik, akiket anyatigrisként védenek minden valós és képzelt rossztól (homok!), álszentnél álszentebb pap, végletekig altruista polgármester (Sinkó zseniális, orgánuma csillagos ötös), és fasírt rogyásig. Mindenki nyílt titok mindenki előtt, magánélet nincs, tisztelet nincs: besimulsz vagy meghalsz.

Küzdj vagy menekülj! De a végén lesz sramli és sör, kitartás!

(Kép innen.)

A Pikk, dáma, bubi egy csodás, lebegős stílusban megírt rémséges történet. Egy elkényeztetett szépasszony, egy egocentrikus öregedő férj és egy nagyon buta, de bármire hajlandó fiúcska. Nem klasszikus szerelmi háromszög, brutálisan gyönyörű, többször egymás után olvasandó, hangulatkeltő mondatfüzérekkel. Vétek kihagyni.