Kinn a parton arany fényben
Férfiak, nők fekszenek,
Nagy hajókkal a háttérben,
Én a büfében leszek.

Épp azt fejtem meg, hogy mennek
A nagy dolgok körbe-körbe,
Ezüst tálról felindul a Hold,
A Nap belefordul egy vasvödörbe,

A vasvödröt fölemeli
Egy arra járó nő, s nekem adja
Hogy ezt hozd hazáig,
S ott keringőzünk majd meztelen,

Reggel kelünk, a vödör üres,
Ezüst tálon fekszik a Hold,
Partra megyek fröccsöt inni,
Minden úgy lesz, ahogyan volt.

(Kispál és a Borz: Keringő)

(Kép innen.)

Itt nincsenek hibák. Minden tökéletes a lakásban, sterilen tökéletes, hófehér valóság. Szárnyas ajtók, jó minőségű burkolatok, high-tech fürdőszoba és konyha. Nagyszerűen illik bele a vendéglátónk. A személyisége tökéletesen tükröződik az életterében. Mindig azt rendeli az étteremben vagy bárban, amit te. A bejáratott útvonalaidon megy. Mindig ugyanoda megy, ugyanazt issza, mint te, alkalmazkodik. Kifizeti a fogyasztásod, csak beszélgess vele és behelyettesíthesse az életét a tiéddel, a személyiségedet az övével. Különleges, ha te is az vagy.

Nem is látszik igazán. Nem tudnám neked megmondani, hogy milyen. De nála még a panaszok is dicsekvésnek hangzanak. Mit kezdjek ezzel a sok pénzzel, hova szorítsam be a randit a Szép Szeművel, hogyan helyezzem el azt a drága bútort, mit kezdjek a nagyszabású projekttel, amiket rám bíztak, hogyan szólítsam a Híres Embert, aki találkozni akar velem... Ő ilyen.

Üres lap, azt írsz rá, amit akarsz. Nincs egyénisége, nincs jellege az életének, lakásának, semmilyének. De valójában én is ragaszkodom hozzá. Ha kikérem a véleményét valamiről, elmondja az enyémet, sőt, kiszínezi és úgy tálalja, mint valami zseniális felfedezést, elméletet vagy módszert, ami majd forradalmasítani fog mindent. Mindent. Hirtelen a világuralom lesz a célod, ahogy elmondja, amit akarsz. Amit te akarsz.

A hófehér lakás hófehér kanapéján ülve gyönyörködöm önmagamban, ahogy beszél rólam. Ad a részletekre. Ha egyszer valamire ráragasztom az „érdekel” címkét, akkor az én vagyok? Elővesz egy könyvet... fehér zenét idéz az író. Kedvenc könyvem, mondtam neki, azóta is mindenkinek meséli, hogy megváltoztatta az életét az a könyv. Hogy én megváltoztattam az életét, amikor a kezébe adtam. Nem is: egy verset írt hozzám hálából!

De a vers is csak arról szól, hogy „Hogyan lopom el mások érzéseit, gondolatait és vágyait, ahelyett, hogy a sajátomat kivajúdnám. Írta a Nemzetközi Retúr Kaméleon”.

Ez a korszellem, ő is ezért ilyen népszerű. Ha elmegy táncolni az általad látogatott szórakozóhelyre, fényképez téged és másokat, ahogy azok jól érzik magukat. Aztán közzéteszi a képeket a Közösségnek, hogy mások milyen különlegesek, ahogy jól érzik magukat, azok meg róla tesznek közzé képeket, hogy ő is ott volt, és jól érezte magát. Mindenki jól érzi egymást és a zenét. A fehér zenét és az ütemes zajokat.

„Bizonyára súlyos torzulása ez a személyiségemnek, de hiába, nem tudok országhatárokban gondolkodni. Azok a képzeletbeli vonalak az én szememben ugyanolyan kitalációk, mint a manók és koboldok. Nem tudom elhinni, hogy a végét vagy a kezdetét jelentenék bárminek, ami igazán fontos az emberi léleknek. Az erények és bűnök, a gyönyörök és kínok nem torpannak meg a határokon.”

Kurt Vonnegut: Éj anyánk

Nézem őt egy ideje, de nem látom. Nem látom igazán. Csak egy tejüvegen keresztül látom, homályos minden. Nincs igazán közöm hozzá, csak néha az utamba kerül.

Még nem látom igazán, így is fogalmazhatok. De ez csak akkor lenne száz százalékig igaz, ha valóban érdekelne. És akkor meg akarnám ismerni. Meg akarnám tudni, mi van a tejüveg mögött. Kockáztatva, hogy nem is érdekes, ami a tejüveg mögött van. Hiszen, ha az lenne, biztos már látnám. Biztosan lelepleződött volna már előttem. Vagy láttam már, de mégsem érdekes számomra. Akkor meg nem lehet véletlen az a tejüveg-érzés.

Nem mintha szeretném címkézni, kategorizálni őt, de mégis. Kapaszkodót ad egyes emberekhez, ha azt hiszem, valamennyire ismerem és kezelem őket. Őt nem. Mert mindig ott van előtte az a tejüveg. Tény, hogy ő is zárkózott, meg én is elég felszínes vagyok.

Mi van, ha unalmas, furcsa vagy ijesztő a tejüvegnélküli világ? Lehet, hogy nem is véletlenül rejtegeti. Vagy ha nem rejtegeti, a bennem lévő érzékelők nem alkalmasak az ő valódi feltárására. És minden lehet mégis véletlen, de abból a szempontból meg fontos, hogy nem is kell mindent rendesen látnom.

Olyan távolságtartó, kritikus fajta, ha mégis címkézni akarom. Világos is, kritikusnak könnyebb lenni, mint csinálni bármit és kritikának kitenni. Akár szándékosan, akár annál fogva, hogy a dolgok, amiket csináltunk, alkottunk - hozzánk köthetőek, egyszerűen függetlenednek is tőlünk és kritizálhatóak. Benne vagyunk minden jellegzetességünkkel a dolgainkban, de azért életre is keltünk minden kimondott szót, eltáncolt mozdulatot, végrehajtott cselekvéseket, vagy éppen a passzívan maradásunkat. Ahogy elment felette az idő, kisült, megszáradt, kidobták, felmosták: már minősíthető.

És ő kevés ilyen minősíthető dolgot csinál vagy mond. De mindenkit címkéz, kritizál, lefordít, magáévá tesz, kommentál. Jó, ez így nem teljesen igaz, semmitmondó dolgokat néha kipöcköl a tejüveg ajtó alatt, de azokat úgy tálalja, ahogy a purhabot kinyomják.

Fújkod néha a dolgaiból ilyen purhabokat, de hát, ő is érzi, hogy ez béna. Hogy ő maga voltaképpen nem túl izgalmas, nem túl eredeti ezekkel a habokkal. Valószínűleg tudja, ezért játssza a sejtelmesen különleges kritikust a tejüveg mögül. Innen nézve bármilyen lehet, nem látszik a valóság.

Biztos nem engedték játszani kiskorában más gyerekekkel, folyton koravén komolysággal kritizálja a dolgokat. Ha nincs tejüveg, akkor meg inkább csak egy forgóajtó négy rekesszel: önsajnálat, panaszkodás, irigykedés, habzsolás.

Befizessek egy otthoni bohóc-műsorra, hogy a műsorszáma keretében csináljon hülyét belőle és nevettesse meg végre, hogy ne legyen olyan komoly mindig, mint egy vakbél-műtét? Vagy egyszerűen csak kitörlöm a telefonomból a számát, és nem találkozom vele többet, mert húsbavágóan megjátszós?

„Minden otthonhoz más ég tartozik.

Tartozik hozzá egy ég, amit meg kell ismerni. Utána szeretni fogod. Nem mindegy viszont, hogy konkrétan kik vesznek körül, nap mint nap. E tekintetben ne ismerj pardont, országodat egy tiszta tekintetért! Bicska Maxi úr ismerőse, alkalmazottja, társa csak egy másik bicskás lehet. Nincs annyi pénz, ami megérné, hogy elzüllj.

A párod se legyen rosszabb nálad. És tudjon szeretni. Továbbá ne idegesítsen.”

„Az ágyad, mindegy hol van. Lehet egy lyukban is akár, de ott aztán egyedül lehess, amikor csak akarsz. Viszont a matrac, amin fekszel, hibátlan legyen. Az álmod múlik rajta, az egészséged, a nyugodt életed. A szoba tapétája lehet rojtos is, de a lakásnak, amiben élsz, csendesnek kell lennie.

A többi részletkérdés.”

Kornis Mihály: Vigasztalások könyve

Interjú a szerzővel: itt.

Lakáscserén töröm a fejem egy ideje. (Lehet, hogy „országcserén” kellene?)

Olyannyira pusztul a környék, ahol lakom... kellemesebb miliőre vágyom. Persze, lehet, hogy csak nekem túlzás, hogy lassan minden az autós közlekedésnek és a parkolás mindenhatóságának van alárendelve, más örül, ha majdnem az ablaka alatt áll meg a busz, mert nem kell sokat sétálni. Vagy ingyenes parkolási övezetben lakik és nem kell az engedéllyel-parkolódíjjal bajlódni. Én csak azt látom, hogy a külváros fele kényszer P+R parkolóvá avanzsált, mert tudjuk: „igény az volna rá”.

A pesti zöldövezettel amúgy elégedett vagyok, minden 10 percnyi sétára van, na jó, mondjuk a Városliget, Széchenyi fürdő stb., de tény: lehet sétálni, bringázni, padon étkezni, kutyát és hozzátartozókat sétáltatni. Vagy 20-25 perc alatt beérni az Andrássy útra, és válogatni az életérzések között. Ez maradhat, de több zöldre vágyom (nem elfüstölni, hanem gyönyörködni benne és ültetni is), valamint csendre és tágasabb élettérre. Ilyet mondjuk nem fogok találni a Rákos patak mentén, az biztos:

De azért nézelődtem. Ha nem akarom a lakásomat elkótyavetyélni a lezuhant ingatlanárak mellett, hanem bérbeadnám és bérelnék egy nagyobbat, nem valami bőséges a kínálat. Furcsa, őskövület, lepusztult, aluldefiniált ingatlanokkal vannak tele a hirdetések, eddig úgy tűnik. Vagyonokért meg vannak látszat-igényes lakások (eggyel több szoba, némi gyep+tuja a kertben, IKEÁ-ból néhány drágább bútor, burkolat meg Zalakerámia helyett valami olasz), de szigorú előírásokkal (no átalakítás, no kutya, no buli) és csak hosszú távra. Nem egyszerű. Nem vágyom vissza a guanós-kisebbséggel telített-zajos belvárosba, nagyon nem.

Szóljatok, ha tudtok valami jót!

(Kép innen.)

A sokat emlegetett és fotókkal dokumentált tífuszon sikerült átesni, az intéznivalók azonban csak gyűltek az agonizálás időtartama alatt is... Le vagyok maradva, ezek a tények. A bloggal is, khm-khm. Viszont sikerült átrendezni az életem, a feng-shui elvek szerint, a fejem szigorúan a boldogság és szakmai siker sarokba néz, kezemmel az utazás sarok irányába mutatok, fenékkel a káros szenvedélyek és demotiváló tevékenységek sarka felé fordultam. Ha van ilyen, úgy értem. A horoszkópom szerint is eljött az idő az önmegvalósításra, ami azért nem szerencsés, mert akkor erre nem is kellett volna korábban energiát pazarolnom, csak koktélozni valami szép, de legalább drága üdülőhelyen.

A kényszerpihenő alatt sokat olvastam, írtam és gondolkodtam. A Bunny Munro halála egy rossz könyv, szerintem, a Márai-összes megunhatatlan, Szabó Magda még mindig a legjobb magyar írónő, Houellebecq Térkép és tája szerintem alulmúlja a Csúcsont és az Elemi részecskéket, a képes albumok Olaszországról még mindig szépek, az újságok pedig a hírportálokkal és blogokkal egy sorban idegesítőek. Szívroham és apátia egyszerre. A női magazinok legalább azzal vannak elfoglalva, ami valóban fontos: divat, szépségápolás, sztárok, diéta és fitnesz, magánéleti tanácsok szendéknek és vadállatoknak is.

Múlt hétvégén tettünk egy kisebb kitérőt a helyi MaxMara outletbe, „hiba” volt. Nagyon ütős az árukészlet, párezer forintokig menő leárazások vannak. Téli szövet és pufikabát már csak elvétve akad, de csizmák még vannak a készletben. A cipőknél-táskáknál egyébként csak egy-egy darabhoz lehet kedvezőbb áron hozzájutni. Az új táskakollekció gyönyörű: finom szürkék, bézsek, tevebarnák és néhány extrém színű darab. Vannak pénztárcák és estélyi táskák kedvezőbb áron, tiszta selyem kendők és fehérneműk 4-5000 forintért. A legnagyobb fogás nálam egy fekete trencskó volt, a legviccesebb egy zöld buggyos szoknya. Nadrágot sosem sikerült még itt kifogni, de szoknyák, ruhák és zakók terén verhetetlen számomra a hely. Most még fehér inget is sikerült beszerezni. Kiváló bemelegítési lehetőség valamilyen szombat délutáni-esti sporttevékenység előtt, a kasszánál garantáltan leveri az embert a víz! 19.00 óráig nyitva van a „Pokol Tornáca” hétfőtől szombatig...

Megyek pestós-kecskesajtos paradicsomlevest főzni. Mert az finom.

(Fotó - MaxMara régi, de kedves: 2010-es kollekció és innen érkezett.)

"A 'szerelem' szó egy mértékadó pszichológiai szótár meghatározása szerint

'olyan mentális betegségfajta, amelyet a standard diagnosztikai kézikönyvek

még nem sorolnak föl'."

Stuart Sutherland

A fotó Henri Cartier-Bresson műve.

„Ha igaz, hogy a vágy mindent megszépít, amit elérni törekszik, akkor az ismeretlen utáni vágy megszépíti az egész világmindenséget.”
 

Anatole France

(Kép innen.)